2014. március 12-től egy hónapon keresztül lehetett licitálni a Valentino Rossi által dedikált AGV versenysisakra, melyet a Bridgestone Magyarország Kft. ajánlott fel. A tavalyi évhez hasonlóan az idén is nagy sikerrel zárult az árverés, még az utolsó napokban is jelentős mozgás volt a licit oldalon. Április 22-én délután a Bridgestone és a Magyar Mentőmotor Alapítvány képviselői jelenlétében átadásra került a dedikált sisak.
Varsányi Zoltán, a Magyar Mentőmotor Alapítvány kuratóriumi elnöke és Nagy Gergely, a Rossi által dedikált sisak új tulajdonosa
Az idei nyertest, Nagy Gergelyt kérdeztük, hogy miért gondolta fontosnak, hogy ilyen módon támogassa a mentőmotorokat:
“A VICTUS termékek forgalmazója – a TONA Hungary Kft. – főképpen azért támogatja a Magyar Mentőmotor Alapítványon keresztül az OMSZ Mentőmotoros Szolgálatát, mert vezető tisztségviselői maguk is tagjai a motorosok népes táborának.
Továbbá tiszteljük és nagyon szimpatikusnak találjuk a motoros társadalom azon munkavállalóit (mentősök, rendőrök), akik hivatásuk révén megfelelő és nem utolsó sorban gyors segítséget tudnak nyújtani a bajbajutottaknak. Lényeges szempont az is, hogy a felgyorsult életünkkel járó megnövekedett veszélyhelyzetekre válaszul, az OMSZ egy ilyen gyorsan és rugalmasan bevethető egységet tartson fenn.
A Mentőmotoros Szolgálatot külső segítséggel, alapítványi formában üzemeltetni nagy kihívás a tagok számára, de egyben jól jelzi elhivatottságukat is, ehhez igyekszünk mi, a magunk módján támogatást nyújtani. A párhuzamot is megtaláltuk, hiszen az Alapítvány munkájában ugyanazt a dinamizmust véljük felfedezni, mint saját Társaságunk működésében.
A Bridgestone és Valentino Rossi támogatása pedig számunkra külön megtiszteltetés, hiszen egy jelenleg kilencszeres Világbajnok és a MotoGP hivatalos gumiszállítója – a Bridgestone világcég – mellett, a mi cégünk is szerepet vállalhatott a jó ügy érdekében!”
Mindenkinek nagyon köszönjük, aki hozzájárult az idei sisaklicit sikeréhez! Reméljük, hogy a jövő évben is lehetőségünk lesz egy hasonló megmozdulás megszervezésére!
Forrás: Bridgestone Magyarország